2010. április 18., vasárnap

One Show Finalist

Most jelent meg a One Show rövidlistája (finalists) amin ezzel a munkával rajta vagyunk:
Két brief volt ebben az évben (diák kategóriában): Az egyik a OneMillionTrees NYC alapítványnak: olyan ambient/outdoor megjelenés ami fák ültetésére illetve adományozásra készteti az embereket. Az előbbi fa-árnyék-stencil ötlet erre készült. Lejjebb meg még két erre a brief-re készült munkánk:
A másik brief a Nooka (ahogy hallottam otthon is éppen kiírtak egy pályázatot) "divatmárkának" (órák, kiegészítők) kellett különböző megoldásokat (több kategória volt, pl: integrált kampány, sajtó kampány, ambient) készíteni. A brief lényegében (ahogy nekünk lejött, mert ez nem volt olyan pontos/megfogható) az volt, hogy a Nooka design a jövőböl jött, azt jelképezi illetve, hogy uniszex. Erre pedig ezek készültek
Ezt nem kis erőfeszítés volt ezt összehozni nulla forintból (én fotóztam).
Külön köszönet Kázmér Mikinek a segítségért. Amúgy ebben a "time resistant" ötletünkben nagyon bíztunk de sajnos ennek nem jött össze.

2 megjegyzés:

chimie írta...

véletlenül vetődtem eme blogra (tumblr-ről)"szakmabeliként".
A fás cucc nagyon tetszik, ha nem valósulj meg szólj és megnyomjuk Pesten :)

más szóval HAJRÁ

A versenyen melyik cucc volt a tiétek?

Márton Jedlicska írta...

Köszi, a fa árnyékos lett "finalist"